english

Hírek

Tovább erősödött az okostelefonok piaca

Rekordot döntött a múlt évben az okostelefonok értékesítése, az IDC előzetes adatai szerint világszerte 1,43 milliárd készüléket adtak el a gyártók, ami 10,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A Samsung továbbra is őrzi vezető pozícióját a gyártók között, ám előnye 2015-ben tovább zsugorodott.

Rekordot döntött a múlt évben az okostelefonok értékesítése, az IDC előzetes adatai szerint világszerte 1,43 milliárd készüléket adtak el a gyártók, ami 10,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A Samsung továbbra is őrzi vezető pozícióját a gyártók között, ám előnye 2015-ben tovább zsugorodott.

Pedig a cég látványos erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megnyerje a fogyasztókat: de a múlt év elején bemutatott, a szakértők által is igen jó készülékeknek tartott Galaxy S6 és S6 Edge, valamint a második fél évben piacra dobott új modellek ellenére is mindössze 2,1 százalékkal tudta növelni értékesítését a múlt évben 2014-hez képest, közel 325 millió okostelefont adtak el. Lényegesen jobb eredményt hozott a dél-koreai vállalat számára az utolsó három hónap, az október–decemberi időszakban 14 százalékos fejlődést ért el, igaz, 2014 negyedik negyedéve meglehetősen gyengén sikerült a cégnek, akkor az Apple majdnem beérte.

Most ez a veszély nem fenyegetett, az amerikai vállalat értékesítése több mint 10 millióval maradt el riválisától, és figyelmeztető jel lehet a társaságnak, hogy gyakorlatilag stagnál az iPhone-ok forgalma. Az egész évet vizsgálva már kedvezőbb a helyzet, a 231,5 millió darabos 2015-ös értékesítés ötödével múlta felül az egy évvel korábbit.

Az IDC elemzésében kiemelte, hogy bár továbbra is a Samsung és az Apple párharca határozza meg a szegmenst, egyre közelebb kerül a két óriáshoz egy harmadik cég is, a Huawei. A kínai társaság a teljes évet vizsgálva 44,3 százalékkal tudta növelni értékesítését 2014-hez képest, összesen több mint 106 millió okosmobilt adott el, ezzel 7,4 százalékos piaci részesedésre tett szert. Ez az eredmény főként annak köszönhető, hogy sikerült valóban globális márkát építenie, készülékei iránt Kínán kívül is nagy a kereslet.

A Lenovo 74 millió okosmobilt tudott eladni a múlt évben, ami 24,5 százalékos fejlődés 2014-hez képest, ezzel a negyedik legnagyobb gyártó volt. A korábbi évek egyik sikersztorijának számító Xiaomi meglehetősen visszafogott évet zárt, az IDC adatai alapján 2015-ben 22,8 százalékos, az utolsó negyedévben azonban már csak 10 százalékos növekedést tudott felmutatni az eladott készülékek számában. Ez főként arra vezethető vissza, hogy az okostelefonok piacán az ötödik legnagyobb gyártónak számító vállalat elsősorban a kínai piacból él.

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/tovabb-erosodott-az-okostelefonok-piaca-464721

GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Székhely:

1037 Budapest, Montevideo u. 6. I. em.
Tel: (+36) 1 436 75 00
Fax: (+36) 1 436 75 09, 436 75 01
E-mail elérhetőségeinket a kapcsolat menüpontban találja!

A GLOBAL Faktor Zrt. adatvédelmi tisztviselője:

Herman Andrea

Elérhetőségei:

Cím: 2400 Dunaújváros, Építők útja 7.
E-mail: dunaujvaros@globalfaktor.hu
Telefon: (+36) 25 510 134
 

Powered by: Venturi