english

Hírek

Nem fognak örülni a dohányosok: több száz forintos drágulás jön

Több száz forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta, ha a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által múlt héten bejelentett adóemelés bekövetkezik - írja a Magyar Nemzet.

Több száz forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta, ha a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által múlt héten bejelentett adóemelés bekövetkezik - írja a Magyar Nemzet.

A lapnak két dohányipari dolgozó, aki belülről ismeri a piacot azt mondta: csaknem 200 forinttal drágulhat egy doboz cigaretta, ha bevezetik a négyforintos szálankénti adózást.

Lázár János múlt héten jelentette be az új különadót, amely szálanként négy forint, dobozonként 76 forint adóterhet jelent.

A miniszter azt közölte, hogy a cigarettázás visszaszorítása érdekében terheli meg az egészségre különösen veszélyes dohánytermékeket.

A dohányipari szakemberek szerint ezt a fogyasztókra hárítják majd a gyártók, ami jóval több terhet jelent a szálankénti négy forintnál. Erre ugyanis rá kell számolni a 27 százalékos áfát, a körülbelül 25 százalékos jövedéki adót, valamint az árrést, és ha ezeket összeadjuk, akkor jön ki a dobozonkénti 200 forintos emelés - írja a lap.

Mint kiemelik, egy átlagos, középkategóriás cigarettával számolva, amelynek doboza jelenleg mintegy ezer forint, hamarosan 1200 forinttal lehet kalkulálni.


Forrás: http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/nem_fognak_orulni_a_dohanyosok_tobb_szaz_forintos_dragulas_jon.1046967.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator'..'

GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Székhely:

1037 Budapest, Montevideo u. 6. I. em.
Tel: (+36) 1 436 75 00
Fax: (+36) 1 436 75 09, 436 75 01
E-mail elérhetőségeinket a kapcsolat menüpontban találja!

A GLOBAL Faktor Zrt. adatvédelmi tisztviselője:

Herman Andrea

Elérhetőségei:

Cím: 2400 Dunaújváros, Építők útja 7.
E-mail: dunaujvaros@globalfaktor.hu
Telefon: (+36) 25 510 134
 

Powered by: Venturi